Sándor Éva, pedagógiai szakpszichológus

 

Sándor Éva, pedagógiai szakpszichológus

Gyerekkorom óta nagy érdeklődéssel figyelem az embereket, mindig kíváncsi voltam a tetteik mozgatórugóira, döntéseik okaira. Imádtam beszélgetni vagy hallgatni a felnőttek beszélgetéseit. Bár a rajongásig szeretett sci-fi könyveim hatására sokáig csillagász és űrhajós szerettem volna lenni, végül rá kellett döbbennem, a matematika meg a fizika nem tölt el olyan lelkesedéssel, hogy hivatásomul válasszam őket. Így terelgetett a sors az igazi hivatásom, a pszichológia felé. 2003-ban szereztem meg a diplomámat, majd pedig 2008-ban pedagógiai szakpszichológus lettem. Már az egyetem alatt tudtam, hogy iskolában vagy óvodában szeretnék dolgozni pszichológusként. Az elképzeléseimet valóra is váltottam. Tíz év alatt sok tapasztalatot szereztem a gyerekekkel és a felnőttekkel való munkában, megismertem az iskola és az óvoda belső világát, problémáit, nehézségeit.

2013-tól újabb 10 éven át dolgoztam egy  pedagógiai szakszolgálatban, ahol sokrétű feladatokat láttam el. Az iskola- és óvodapszichológusok munkájának szakmai koordinációján túl, szülők és pedagógusok számára biztosítottam konzultációs és tanácsadási lehetőséget, csoportokat, tréningeket tartottam gyermekek és felnőttek számára egyaránt.

Az elmúlt évtizedekben folyamatosan képeztem magam, így többek között a tanulási motiváció (mindset-elmélet) és tanulásmódszertan, a gyermekpszichodráma, a resztoratív (jóvátételen alapuló, helyreállító) konfliktuskezelés, az erőszakmentes kommunikáció, a magatartási problémák kezelése stb. terén bővítettem az elméleti és gyakorlati tudásomat.

Szakterületem az iskolai erőszak (bullying) rendszerszintű megelőzése és kezelése. Évek óta dolgozom önkéntesként a Békés Iskolák Program hazai adaptációján és népszerűsítésén. Meggyőződésem, hogy elkötelezettséggel, szívós munkával és összefogással békés körülményeket teremthetünk a gyerekeinknek és minden iskolapolgár számára. 

Pedagógiai szakpszichológusként egészséges személyekkel dolgozom, akik valamilyen elakadással küzdenek a mindennapjaikban. Ez megjelenhet a kapcsolataikban, a közérzetükben (stressz), a teljesítményükben vagy az életvezetésükben.

Magánrendelésem keretein belül várom szeretettel:

  • olyan szülők jelentkezését, akik maguk szeretnének képessé válni a gyermekeikkel kapcsolatos problémáik megoldásában,
  • olyan felnőttek jelentkezését, akik elakadásaikból, nehézségeikből tanulni, fejlődni szeretnének,
  • olyan kamaszokat, fiatal felnőtteket, akik szívesen elmélyülnének az önismereti munkában,
  • olyan szülőket és (legalább felső tagozatos) gyerekeket, akik közösen szeretnék megoldani az önértékelési és a motivációs problémákat,
  • olyan szülőket, akiknek a gyereke valamilyen módon érintett a bullyingban,
  • olyan családokat, akik rendeznék a családtagok közötti konfliktusokat resztoratív technikával
  • olyan családokat, akiknek a gyerekeik iskolai vagy iskolán kívüli konfliktusba keveredtek egymással és a resztoratív (jóvátételen alapuló, a kapcsolatot helyreállító) technikával szeretnék rendezni,
  • olyan hangzó beszédet jól értő és használó hallássérülteket, akik a hallók világába való beilleszkedéshez szeretnének magukról többet tudni,
  • olyan szülőket, akik hallássérült gyermeket nevelnek és a gyermekük sérültségének elfogadásán dolgozni szeretnének.

Szakemberek számára nyújtott szolgáltatásaim:

  • egyéni konzultáció pedagógusok számára, akik a diákjaikkal, óvodásaikkal kapcsolatos problémákat a szakmai fejlődésükbe szeretnék visszafordítani,
  • egyéni vagy kiscsoportos konzultáció olyan pedagógusoknak, pszichológusoknak, szociális segítőknek és egyéb szakembereknek, akiket foglalkoztatnak az iskolai erőszak (bullying) megelőzési és kezelési lehetőségei,
  • szakmai konzultáció olyan szakembereknek, akik iskolákban, óvodákban, kollégiumokban, gyermekvédelmi intézményekben dolgoznak és támogatást szeretnének kapni a munkájukhoz és a mentálhigiénéjükhöz,
  • olyan szakembereket, akik kiscsoportos pszichoedukáció keretén belül mélyülnének el a mentalizáció, a mindset-elmélet, a bullying témájában,
  • illetve képzések, workshopok a Békés Iskolák Program, a resztoratív eszközök, a mentalizáció és a mindset-elmélet témáiból.

Időpont kérhető e-mailben: sandor.eva@belsoterem.hu

Konzultációs díj: 12 000 Ft/ 50 perc

Fizetési lehetőségek: készpénzben vagy előreutalással.

A rólam és a szolgáltatásaimról többet megtudhat a Facebook-oldalamon.

Fontos: A BelsőTerem Pszichológiai Centrumban csak hétfői és keddi napokon tudok klienst fogadni! Az aktuális szabad időpontjaimról itt lehet tájékozódni. Szerdánként a BalanceMed3 (1142 Bp. Tengerszem u. 2/A) rendelőben is dolgozom.

Sándor Éva, pedagógiai szakpszichológus